A Hansági élőhelyek között is kiemelt jelentősége van az égereseknek. Sajnos a nagy lecsapolási munkákat kevés helyen élték túl. (Legtöbbjük helyére mesterséges nyárklónokból álló ún. nemesnyárasokat telepítettek.) Ahol megmaradtak az öreg, támasztógyökeres égererdők (Alnus glutinosa), azok általában fokozott védelem alatt állnak.
E változatos élőhelyek elsősorban állattanilag jelentősek, nyuszt (Martes martes), denevérek, szürke gém (Ardea cinerea) és bakcsó (Nycticorax nycticorax) telepek, fekete gólya (Ciconia nigra), rétisas (Haliaetus albicilla) és más ragadozó madarak, énekesek madarak tömegei fészkelnek, cincérek, és más farontó bogarak, mint pl. a szarvasbogár (Lucanus cervus), futrinkák, lepkék stb…. fejlődnek, illetve élnek ezekben az erdőkben. Botanikailag is sok értéket rejtenek, tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), fekete ribiszke (Ribes nigrum), zselnice meggy (Prunus padus), kányabangita (Viburnum opulus) stb.
A dél-hansági területek két öreg égerese az Esterházy-Madárvárta közelében lévő ún. Csíkos-éger (az erdő nevét az egykor alatta úszkáló csíkhalakról kapta), valamint a Királyéger a Királytó térségében. Az észak-hansági égeresek közül a „Figurák” érdemel említést.
Az égeresek az egykori kiterjedt lápvilágban leginkább a Hanságot árasztó folyók, illetve folyóvápák mentén alakultak ki. Nem alakultak ki nagy erdőtömbök, a faállományokat tavakkal, nádasokkal, vizenyős rétekkel tarkított élőhelyek szabdalták kisebb egységekre.
A Csíkos-éger egy több száz éve sarjaztatott erdő, ami annyit takar, hogy a kidőlt, illetve kivágott fák helyén az életképes gyökérzóna révén újabb sarjak nőnek fel és válnak fa méretűvé. A fő fafaj a mézgás éger. Ha benézünk a fák közé, látjuk, hogy egy helyről akár 2-4 faegyed is felnőtt. Amikor pedig már nem tud az adott faegyed életképesen felsarjadni, a fényt kapó foltokban magról is fel-felnő egy faegyed.
A Csíkos-éger mintegy 80 hektáros erdőtömbje a Rábca folyó jobb partján helyezkedik el. A korábbi lecsapolási munkákkal egyidőben a folyót gátak közé szorították, így hiányoznak az égeresek számára oly fontos időszakos felszíni elöntések. A folyó közelségének köszönhetően azonban a fák gyökérzónája az év jelentős részében hozzájut az éltető talajvízhez.
Akkor, amikor e helyen a XX. század 20-as, 30-as éveiben befejeződnek a lecsapolási munkák, az erdő alatti tőzegrétegek felszín közeli részeiből eltávoznak a vizek, és összeroskadnak a tőzegrétegek. E folyamatnak köszönhetően láthatóvá válnak az égerfák szárazra került támasztógyökerei. Innen kapta a terület a másik jellegzetes nevét: „Lábas-éger”.
Akkor, amikor még folyt a víz, és réti csíkok tömegei úsztak a fák között, a csikászat jellegzetes, vesszőből fonott csíkvarsák használatával egyik jellemző halászati foglalatosság volt itt. Innen ered a hely „Csíkos-éger” elnevezése.
Galéria
A teljes tartalom megtekintéséhez látogass el a
helyszínre!
